Keresés:
Szakmaközi együttműködés kiépítése Magyarországon az emberkereskedelem és a prostitúció elleni küzdelem érdekében (2008-2010)
A MONA projektje olyan szakmaközi együttműködésen alapuló ellátó rendszert kíván megalapozni, mely a nőkereskedelem és a prostitúció elleni küzdelem támogatására jön létre. A projekt együttműködést alakít ki a központi államigazgatási szervekkel egy megfelelőbb jogszabályozási politikáért. A szervezet szakemberei törvénymódosítási javaslatot dolgoztak ki az emberkereskedelemre és a prostitúcióra vonatkozó magyar, svéd és norvég jogszabályok összehangolásával.
A projekt szakemberei törvénymódosítási javaslatot dolgoztak ki az emberkereskedelemre és a prostitúcióra vonatkozó magyar, svéd és norvég jogszabályok összehangolásával. Az európai szakmaközi együttműködések tanulmányozása után a nőkereskedelem és prostitúció áldozatai részére a hazai ellátórendszer és menedékhelyek eljárásrendjét tervezték meg, illetve képzést bonyolítottak le rendőrök részére, fórumokat szerveztek a célcsoportok számára a szakmaközi együttműködés kialakítására. A projekt céljainak megvalósulása esetén szabályozottá válhat az intézmények közötti együttműködési keret, és a pszichológiai, szociális szakértelem részévé válna az emberkereskedelem áldozataival foglalkozó szakemberek és a rendőrség képzésének, javulhat az áldozatok helyzete, és csökkenhet a bűnelkövetések száma.
A projekt célja továbbá a civil szervezetek jogérvényesítő és érdekvédelmi képességeinek megerősítése, a civil együttműködés megvalósítása a jogszabályok megváltoztatása és az ellátó hálózat eljárásrendjének létrehozásáért. A projekt célcsoportját az állami/politikai döntéshozók, bírák, a rendőrség szakemberei, civil szervezetek, intézmények szakemberei és közvetetten az emberkereskedelem, a prostitúció női áldozatai alkotják.
A projektet a Norvég Finanszírozási Mechanizmus támogatja.
                 
 
A projekt munkatársai: Matolcsi Andrea (projektkoordinátor), Betlen Anna (szakértő) és Balogh Lídia (projektasszisztens).
 
A projekthez kapcsolódó események:
 
 
 
Rádióriport Betlen Annával a konferencia után az Inforadio.hu hírportálon:
http://inforadio.hu/hir/eletmod/hir-338725
Hír a konferenciáról Norvégia magyarországi hivatalos honlapján (magyar nyelven):
http://www.norvegia.hu/News_and_events/EGT_%C3%A9s_Norv%C3%A9g_Finansz%C3%ADroz%C3%A1si_Mechanizmus/Norveg-torvenyek-altal-inspiralta-magyar-NGO/
Hír a konferenciáról Norvégia magyarországi hivatalos honlapján (angol nyelven):
http://www.norvegia.hu/Norsk/E%C3%98S_finansieringsordningene/EEA-and-Norway-Grants/Norways-sex-law-inspires-Hungarian-NGO-/
Hír a konferenciáról az Amerikai Nagykövetség honlapján (angol nyelven):
http://hungary.usembassy.gov/event_03092010.html
Hír a konferenciáról a Norvég Civil Alap honlapján (angol nyelven):
http://www.eeagrants.org/id/1542
 
 
Szakmai fórumok
A projekt sikeres végrehajtásához elengedhetetlen szakmaközi együttműködés érdekében szakmai fórumokat rendeztünk. A fórumokon a résztvevőkkel együtt értékeltük a hazai jogszabályokat, intézkedéseket és tapasztalatokat, valamint megvizsgáltuk és megtárgyaltuk az együttműködés lehetőségeit.
Az I. és II. fórum, amelyek 2009. április 30-án és május 25-én kerültek megrendezésre, a szakemberek tapasztalatainak, javaslatainak ismertetésével foglalkozott.
A 2009. november 11-ére tervezett III. fórum az ezek figyelembevételével készítendő jogalkotási és intézményfejlesztési javaslatokat vitatta meg.
Az első két szakmai fórumról összefoglalót készítettünk: MONA szakmai fórumok (PDF)
 
A Corvinus Egyetemen szervezett vitával kapcsolatban megjelent cikkek
"Prostitúcióvita az ideológiák fogságában-Betlen Anna és Sárosi Péter a Corvinuson", 2009.10.15.
http://tusarok.org/rovatok/cikk.php?id=2269
 
"Aki kiskorú prostituáltat vesz, kerüljön börtönbe", Matalin Dóra, Népszabadság, 2009.10.27.
http://nol.hu/belfold/20091027-keruljon_bortonbe__aki_kiskoru_prostitualtat_vesz
 
"A szakembereknek csak elméleteik vannak a prostitúcióról", Női Lapozó, 2009.10.07.
http://www.noilapozo.hu/20091007/ertekelo_beszamolo_a_betlen_anna_es_sarosi_peter_prostituciorol_szolo_vitajarol (Megjegyzendő, hogy a cikkben leírtak nem tükrözik teljes mértékben a MONA által közvetíteni kívánt tényeket, üzeneteket, de ettől függetlenül fontosnak tartjuk, hogy ilyen hosszú beszámoló készült erről az eseményről.)
 
MR1 Kossúth Rádió, Krónika, 2009.10.10.: http://212.92.28.75/kossuth/MP3/6-Szo/Szo-K09.m3u
 
A projekt bemutatkozása a Sziget Fesztiválon (2009. augusztus 16.)
A MONA pályázatot nyújtott be a SZIGET 2009. évi könnyűzenei-kulturális fesztiválon a Külügyminisztérium programjában való civil részvételre. Mivel a pályázat pozitív elbírálásban részesült, a KüM sátra („Világsátor”) mellett felállított, 9 m2-es civil „szatellit-sátorban" lehetőség nyílt a projekt bemutatására, a Szigetet látogató fiatalokkal való eszmecserére egy teljes délutánon át – ez egy rendkívüli lehetőségnek ígérkezett, több tucatnyi magyar állami és civil szervezetet, valamint a tágabb – mind magyar, mind külföldi; elsősorban, de korántsem kizárólag, fiatal – közönség elérésére.
A szervezet jelen projekt bemutatásával – és általában a szexuális kizsákmányolással, illetve a szexuális kizsákmányolást célzó emberkereskedelemmel kapcsolatos témákra való figyelemfelhívással, ismeretterjesztéssel – pályázott a Külügyminisztérium programjában való részvételre (tekintettel az említett témák nemzetközi aspektusaira).
 
                    
 
 
Egyéb média-megjelenések:
 
 
 
2009.07.30, ATV, Jam reggeli műsor, „Büntessék a szexrabszolgák ügyfeleit!” c. műsorrész http://atv.hu/videotar/090730_buntessek_a_szexrabszolgak_ugyfeleit_.html (videófájl). A műsor vendége volt a projekt vezető szakértője, Betlen Anna, valamint a TASZ munkatársa, és egyben a fenti „Világ szexmunkásai, egyesüljetek!” c. cikk szerzője, Sárosi Péter, akik beszéltek a prostitúció és az emberkereskedelemről.
 
2009.07.28, Signandsight.com, Media Roundup, http://www.signandsight.com/features/1903.html (8. cikk). Az angol nyelvű, nemzetközi újságokból és folyóiratokból cikkeket kiemelő és összefoglaló portál Betlen Anna 2009. július 17.-én, az Élet és Irodalom c. lapban megjelent cikkét foglalja össze.
  
ATV, Civil Pálya c. Műsor (2009.09.22.), két részben letölthető:
http://atv.hu/videotar/090923_visszaszorithato_e_a_prostitucio__1____resz.html
http://atv.hu/videotar/090923_visszaszorithato_e_a_prostitucio__2____resz.html
 
Kossuth Rádió Híradó (2009.09.15). Meghallgatható a http://real1.radio.hu/kossuth/ oldalon, 2009.09.15-ére vonatkozó hangtár, 7-8 óra közötti sáv, a felvétel második félében.
 
„Betlen Anna megírta”, Tűsarok.org, 2009.10.13., http://www.tusarok.org/rovatok/cikk.php?id=2268
 
Tízezrek kényszerülnek prostitúcióra Magyarországon, 2009-12-08, MR1 Kossuth Rádió
http://www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=114069&Itemid=95
 
"A prostituáltak intézményes ellátását szorgalmazzák a civilek - Helsinki Bizottság: Magyarország a segítségnyújtásban eddig 'nem jeleskedett'", MTI, 2009.12. 9., http://www.jogiforum.hu/hirek/22182
 
Magyarok adják a holland prostitúció legalját, Hetek, 2010. június 4. (http://www.hetek.hu/hatter/201006/a_magyarok_adjak_a_holland_prostitucio_legaljat)
(ennek a cikknek a kapcsán interjú a Klubrádió Eurozóna c. műsorában)
 
Amerikai elismerés magyar szakembernek, RTL hírek, 2010. június 13.
http://www.rtlhirek.hu/cikk/323561, kapcsolódó videó: http://www.rtlhirek.hu/dock/videogallery/17:92887
NyomtatásKüldés
Powered by
Elérhetőség
Magyarországi Női Alapítvány, 1537 Budapest, Postafiók 453/277